Késő délután volt. Ült a teraszon és figyelte a nagy diófa leveleinek mozgását. Fullasztó meleg volt, de már feltámadt a szél is. Sőt a közeledő vihar hangjait is lehetett már hallani. Néha-néha a távolból, először még halkan, mintha egy domb mögött hordókat görgetnének, majd egyre hangosabban közelített az égi robaj, dörgések formájában. Távoli hang volt ez még. Felnézett, de fölötte még bárányfelhők és vattapamacsok díszítették az égszínkék boltozatot. A feltámadt, most még csak szellő, finoman borzolta az udvaron a fűszálakat, és meg-meglibbentette a diófa leveleit. Csak ült és nézte. Megpróbálta kusza gondolatait egyenesbe rendezni, a lelkében ugráló nyugtalan kis ördögöt csitítani. „ Szabadságon vagy és ma még nem csináltál semmit!” Valóban nem sokra haladt a mai napon. Valahogy nem volt hozzá ereje se, kedve se.

A hét elején azt tervezte, hogy minden napra beosztja, mit szeretne elvégezni és hogy milyen pihenési formát iktat be aznapra. Mert ugye azt mégsem lehet, hogy csak dolgozik, minden házi munkát, meg amit nem lehet egy- két óra alatt a hétvégén megoldani, most az egy hét szabadság alatt majd rendbe teszi. Fel is kell töltődni, hogy a következő héten frissen, fitten induljon a munkába – figyelmeztette magát.

De hát mi az az egy hét? Mi fér bele?

Vágyott egy kis csendre a fejében. Hogy ne zakatoljon ott állandóan valami. Jöttek-mentek a gondolatok, mint egy forgalmas pályaudvaron a vonatok. Soha nem volt nyugalom. Ezt akarta megállítani, és talán az időt is, hogy ne rohanjon olyan gyorsan. Mindjárt vasárnap, letelik a szabadság, és még nem pihent semmit. Fizikailag igen, mert nem kelt hajnal 5-kor, mint mikor munkába indul, de agyilag nagyon fáradtnak érezte magát. A feje tovább zúgott. Annyi mindent el kell még intézzen a héten és ma nem haladt semmire – korholta megint a kisördög odabentről.

És valóban.

A konyhában mindent át akart súrolni: a hűtőt, a konyhaszekrényt, a sütőt, az edényeket. A hétvégéken erre nincs idő, a napi feladatok mellett. Aztán hirtelen úgy döntött, majd holnap. Feltöltődésre volt szüksége. A gátak feloldására. De ostorozta is magát, mert két vágy között őrlődött. Pihenni és rendbe tenni a lakást A-tól Z-ig. Ez az asszonyi kötelesség nem hagyta nyugodni. Tiszta, szép, kényelmes otthont akart biztosítani a családjának. Tyúkanyó típus volt. Máskor meg csak úgy szárnyaltak a gondolatai. Mindenféle ötlet az eszébe jutott. Néha a részletekbe elveszve, néha épp a részletek hiánya miatt kétségbeesve aztán ezek az ötletek tovaszálltak, vagy tovább ették belülről, mint kukac az almát.

Hirtelen villant valami. Nem, nem egy újabb ötlet, hanem egy fényesen, egyenesen lecsapó villám a semmiből. Majd az ég is megdörrent újra, de már nem a távolban, hanem a feje fölött, teljes hangskáláját bemutatva egyre sűrűbben. Felnézett. Egy hatalmas sötétszürke felhőből már meg is kapta az áldást, hideg, óriási esőcsepp formájában. Rászakadt az ég.

-Na, még ez hiányzott a lelkemnek! –gondolta. Így is magam alatt vagyok, még a napot is elveszik előlem. Azzal felkapta teásbögréjét az asztalról és besietett a teraszról.

A konyhaablakból nézte tovább a függönyszerűen lezúduló esőt és azt, hogy az udvar közepén ezerféle formájú kis tócsa alakul ki. Eszébe jutott gyermekkorában mennyire szerette nézni az esőt.  Nyáron mindig a rokonainál nyaralt falun, és ha esett az eső, ő kiállt az ajtóba, onnan nézte akkor is amikor dörgött, villámlott. Unokatestvérei azt sem tudták hova bújjanak félelmükben, de ő nem félt. Az eső hangja és látványa megnyugtatta. Szerette a vizet minden formájában.  De jó is lenne most egy tavacska partján üldögélni! – jutott hirtelen eszébe. De egy zsúfolt homokos tengerpart sem lett volna ellenére.

Már megint ez a kettősség. Most csendben üldögélni egy tavacska partján, vagy egy zsúfolt nyaralóktól hangos tengerpart lenne a jobb? Mindegy. Bármelyik jó lenne.

Amint csendesedett az eső zuhogása, kisompolygott ismét a teraszra és jó mélyet szippantotta az eső áztatta levegőbe. Nagyon jól esett a tüdejének és a lelkének is. Mintha kimosták volna az agyát. A fülledt meleg után, ami egész nap nyomta a fejét – valószínűleg ezek okozták a kétségbeesett kusza gondolatokat is – olyan jól esett neki ez az eső ízű levegő, mint mikor egy koszos, poros ruhát kimosva, tisztán és jó illattal kivesz a mosógépből. Az ő feje is kitisztult.

Apropó tiszta ruha. Még egy adag mosnivalót azért még betesz a mosógépbe. De ezt már nem nyűgnek érezte, hanem friss cselekvésvágynak és elindult a fürdőszoba irányába.

 

Kép: Pixabay