Itt van május elseje…

Ne engedjük, hogy a pesszimista emberek hatására, csak a kötelezőt társítsuk a munka ünnepéhez. Ne a szocializmus kötelező felvonulásaira gondoljunk, hanem a közösség összetartó erejére, a jókedvre, a kirándulásra gondoljunk.

Ez az ünnep manapság sokakat megoszt.

Vannak akinek a szocializmus kötelező felvonulásai jutnak az eszébe erről a napról.

Vannak akik egy újabb hosszú hétvégének örülnek, amikor elmehetnek ismét wellnes-ezni.

Vannak akiknek a kirándulások jutnak az eszükben.

És vannak olyanok, mint én akiknek, a bográcsolás jut az eszükbe. Na meg persze a népi játékok, amit a focipályán összegyűlt falusereg jókedvűen néz végig, illetve szerepel bennük. Kicsik és nagyok mosolyogva beszélgetnek. Jól érzik magukat. Baráti társaságok vagy kollégák bográcsban gulyást vagy halászlét főznek. A gyerekek kedvükre rohangálhatnak. A falu  májusfája fel van díszítve krepp papírszalagokkal, amit csak úgy lenget a szél. Szól a zene. Jó az emberek hangulata.

Nem is eresztem bő lére ezt a bejegyzést. Inkább mulassunk.

A jó hangulathoz pedig itt egy videó is, melyben Hofi Géza szerintem a legnagyobb magyar humorista és művész figurázza ki a régi idők munka ünnepét:

Share the joy

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.