A nevem Tóthné Erdei Gyöngyi.

Egy kisvárosban születtem Margittán (Marghita/ Románia). A “89-es nagy áttelepülések idején” jöttem Magyarországra a szüleimmel és húgommal.

Nem volt egy könnyű időszak. Igaz, hogy mindenütt magyarul beszéltek körülöttünk, de egy teljesen új környezetbe kerültünk. Mindent újra kellett kezdeni. Sokan kérdezték: miért döntöttünk így? Hát, mi még gyerekek voltunk a húgommal, tehát a szüleink döntöttek így, mégpedig azért, hogy nekünk jobb esélyünk legyen a tanulásra, a “minőségibb életre”.

Minden tiszteletem a szüleimé, hogy életük derekán bele mertek ebbe vágni, újra indítani az életüket a nulláról. Ezt szó szerint kell érteni. Otthagytak lakást, munkahelyet, mindent.

Már az első napokban sikerült munkát találniuk (akkor még kapot munkát mindenki, aki dolgozni akart) és mellette minden félét elvállaltak, hogy egyenesbe jöjjünk ismét.

A húgom iskolába járt, én pedig elmentem dolgozni és munka mellett, levelezőn végeztem el a Kereskedelmi Szakmunkásképzőt, az Érettségit, majd a Főiskolát is. Mindig is a kereskedelem vonzott, de Romániában nem sikerült még csak beíratkozni sem, pedig rengeteget tanultam az előtte való évben, románul a matematikát és a gazdaság politikát, mert a felvételi románul lett volna. Itt sikerült nekem is és a húgomnak is azt a szakmát kitanulni, ami a vágyunk volt, és pont ezt akarták a szüleink. Ezért hozták meg ezt a nagyon nehéz döntést. Jól döntöttek, bár az elején nem így gondoltam.

Mára már családot alapítottam, férjemet itt ismertem meg és két gyönyörű fiúnk született, akik már lassan felnőnek.

Nagyon sokféle hatás és élmény ért bennünket, különböző emberekkel találkoztunk, akik közül voltak olyanok, akik meghatározóak voltak az életünk alakulásában itt Magyarországon.

Igen sok történet, sztori kerül elő a beszélgetéseink során, és mindig érdekes ezeket feleleveníteni, de az idén, amikor már egy negyed évszázada itt élünk, különösen az. Sajnos ritkán, de azért meglátogatjuk az ottmaradt rokonokat, barátokat és ez egyfajta kettős, szinte dublikált érzést vált ki belőlünk. – Ittholról megyünk haza. –

Ha a kollégáknak, barátoknak elmesélem a történetünket, hogyan jöttünk át, még mindig “tátott szájjal” hallgatják. Ezért döntöttem úgy, hogy létrehozom ezt az oldalt, ahol hozzánk hasonló áttelepült magyarok mesélhetik el történeteiket, pillanatokat az életükből, vagy csak hogy egy virtuális téren “találkozzanak és beszélgessenek” egymással.

Remélem Te is velünk tartasz és értékes tartalommal gazdagítjuk egymás életét!

M:)solygós szép napot kívánok!

Mosolyogj, nevess, amikor csak lehet, mert a nehéz pillanatokat csak így lehet átvészelni!