Várva várt otthon

Már egy éve tagja vagyok egy kreatív írókból álló csoportnak, ahol nagyon sok írást elolvastam már, de még mindig elcsodálkozom azon, hogy egy témát mennyiféle szemszögből meg lehet közelíteni. Meglepő, hogy azonos témáról kinek mi jut eszébe.
Ebben a hónapban a Minervánál is az otthon a téma, melyre én is beküldtem az írásomat, amit lentebb olvashatsz.
Itt pedig meg tudod nézni a többiekét is. Hidd el érdemes.
Meg fogod látni miről beszéltem. Variációk egy témára.

Várva várt otthon

Már nagyon izgatottan várta a holnapot. Végre elmehet innen. Nem volt olyan rossz itt, de mégsem érezte úgy, hogy ide tartozik. Julika néni nagyon kedves volt mindig vele, és a többiekkel is. Bár vele egy kicsit azért mindig kivételezett. Nem is tetszett ez a többieknek. De mindig azt mondta Julika néni, hogy ő olyan, mint annak idején a lánya. Olyan a kerek kis pofikája és a szeme is olyan huncutul csillog, mint az ő lánykájának, amikor kicsi volt. Ezért szerette őt annyira Julika néni, a szakácsnő. Bár azért ő is tett érte, mert sokat segített neki a konyhában és ha a piacról meghozták a főzéshez való friss zöldségeket, gyümölcsöket, akkor is azonnal rohant és segített mindent a helyére rakni. Szinte otthon érezte magát a konyhában. Ezért cserébe Julika néni mindig készített neki külön egy-egy finomságot, pl. pudingot, vagy ha palacsintát készített, neki mindig tett félre a túrósból, mert tudta, hogy ő azt szereti a legjobban. A többiek inkább a szobájukban unatkoztak, vagy a kertben rohangáltak, de ő nem akarta így agyonütni az idejét. A kertbe is akkor szeretett inkább kimenni, amikor a többiek bejöttek, mert így ott csend volt, és lehetett hallani a madarak csiripelését, meg a nyugodt környezetben, akkor tudott olvasni. Nem zavarta meg a ricsaj, amit a többiek rohangálás közben hallattak.

Lili ebben az árvaházban jobban érezte magát, mint az előzőben, de mégis vágyott egy igazi otthonra, és egy családra. Ő már négy éve veszítette el a családját. Szülei egy rettenetes autóbalesetben vesztették életüket, és rokona csak egy volt, egy nagynéni. Ő lett a gyámja. Hozzá költöztették, de abban nem volt köszönet. Nagyon utált ott lenni. Minden éjjel sírva aludt el. A néni nem foglalkozott vele, csak akkor, amikor már elég ittas állapotba került, hogy ne tudjon még a fotelból sem felállni. Ezért olyankor ordítva hívta magához és utasítgatta, mit hozzon, mit vigyen, mit hova tegyen. De semmi nem volt jó neki, amit Lili csinált. Szerencsére egy év után a néni megunta, hogy néha jöttek a gyámhatóságtól ellenőrizni, és azt mondta az egyik alkalommal, hogy ő ezt nem csinálja tovább. Nem vigyáz ő más kölykére. Van neki elég baja. Nem akar a nyakába egy ilyen hasztalan és hisztis gyereket. Pedig Lili igyekezett mindig meghúzni magát, nehogy magára vonja a néni figyelmét. Olyankor ő mindig a rövidebbet húzta. Soha semmiben sem lehetett jó.

Először megijedt, amikor azt mondták a gyámügyesek, hogy akkor elviszik a nénitől, mert hát ez mégis csak egy biztos hely volt. De hamar rájött, hogy ettől minden más csak jobb lehet. Más rokona nem volt, ezért egy árvaházba került. Elég szegényes körülmények között éltek, és a végén be is zárták az árvaházat. Azután került ide, ahol most van. Ez egyesek szerint olyan, mint egy szanatórium vagy egy nyári tábor a gyerekeknek. Lili nem volt még egyikben sem, ezért nem tudhatta. Próbált beilleszkedni, de nem igazán sikerült. Mindig jöttek újak, mentek el régiek. Látta, hogy a pici gyermekeket előbb utóbb örökbe fogadta valaki, ezért ő is reménykedett, hogy majd csak őt is kiválasztják. Azonban az emberek mindig kicsi gyermeket akartak örökbe fogadni, nem olyan nagyot, mint ő. Pedig ő is még csak kilenc éves volt. Már teljesen felhagyott ezzel a csodavárással, amikor egyik reggel behívta az igazgatónő és közölte vele, hogy holnap egy olyan házaspár fog jönni, akik nem csecsemőt vagy kisgyermeket akarnak, hanem egy nagyobbacskát. Viselkedjen nagyon udvariasan és mosolyogjon sokat, tanácsolta az igazgatónő. Lilinek megcsillant a szeme, és újra remény költözött a szívébe.
Eljött a várva várt reggel. Kicsinosította magát. A szokásosnál is tovább mosta hófehér fogait. Addig fésülte hosszú szőke tincseit, amíg fényesen nem ragyogtak a reggeli nap fényében. Felvette legcsinosabb ruháját, felöltötte legbájosabb mosolyát és várta a csodát. Egyszer csak behívták az igazgatónő szobájába.

Belépett és egy idős hölgy szigorú szemeivel találta szembe magát. Senki más nem volt a szobában az igazgatónővel, így logikus volt, hogy a hölgy akar gyermeket magának. Először meglepődött, mert ilyen idős hölgyek nem szoktak ide járni, de okos lányként gondolta, mindennek megvan az oka. A hölgy elkezdte mindenféléről kérdezgetni, és nagyon szigorúan figyelte a válaszokat. Ettől Lili picit meg is szeppent, de összeszedte minden erejét és önbizalmát, hogy jó benyomást kelthessen. Jól is tette, mert kiderült a beszélgetés alatt, hogy nem a hölgy akar gyermeket, hanem a lánya és a veje, csak a nagy városi forgatagban dugóba kerültek. Az idős hölgy másik irányból érkezett, így ő ideért a megbeszélt időpontra. Nem szeretett tétlenül várakozni, nem az a fajta volt, és azt kérte az igazgatónőtől, hogy addig ő hadd beszélgessen el Lilivel. Így találkozott hát Lili a remélhetőleg új nagymamájával. Mert a szigorúságot látva is, Lili meglátta a hölgy szemében a jóságot. Érezte, hogy ez a hölgy nem gonosz, mint például a nénikéje volt.

Megérkezett a házaspár is. A feleség nem tudott megszólalni, amikor Lilit meglátta. Elakadt a hangja. A férj kicsit aggódva nézett rá, látszott, hogy nagyon félti. Lili el nem tudta képzelni mitől? Ő nem bánt senkit, nem is néz ki ijesztően. De mi lehet a némaság oka? De csak állt ott illendően, csendben, tisztelettudóan.

Az igazgatónő egy pohár vizet kínált segítségképpen, ami oldott is a hangulaton. A szép arcú szomorú hölgy – mert Lili ezt azonnal észrevette – összeszedte magát és kedvesen megkérdezte Lilit, mi a neve? Még néhány kérdést feltett, de nem ugyanazokat, mint az idős hölgy, aki mióta a lánya belépett a terembe, mintha elolvadt volna róla a szigorúság minden jele. Olyan féltő szeretettel nézte lányát, hogy ettől Lili is meghatódott, amikor egyik pillanatban félrenézve meglátta az idős hölgy tekintetében ezt az óriási, mindent megadó szeretetet. Erre vágyott ő is, hogy így szeressék. Az ő szülei is így szerették. Erre emlékezett. Már nem mindenre, de erre az érzésre igen. A gondolattól neki is megjelent egy ici-pici könnycsepp a szeme sarkában. Gyorsan, hogy ne vegye észre senki, azonnal le is törölte.
A férfi nem szólt egész idő alatt egyetlen szót sem. Lili nem is tudott semmit leolvasni az arcáról. Olyan volt, mint egy szobor. Ugyanaz az arc, minden pillanatban. Nem volt sem rémisztő, sem szívet melengető. Olyan, szobor volt. A búcsúzáskor is csak biccentett a fejével, és kikísérte a két hölgyet, akik még valamit odaszóltak halkan az igazgatónőnek, de izgalmában Lili nem értett belőle egy szót sem. Olyan volt, mintha bedugult volna a füle egy légnyomás hatására. Csak a hangokat hallotta, de a szavakat, mondatokat nem értette. Végül az igazgatónő hangja csak eljutott a tudatáig, aki szólt, hogy most már felmehet a szobájába. Lili kérdőn és várakozóan nézett rá, de látta, hogy választ most nem fog kapni a kérdésére, ezért fel sem tette. Szót fogadott és felment a szobájába.

Már napok teltek el a találkozó óta, de semmi nem történt. Úgy érezte már nem is fog. Nem fog őérte eljönni soha senki. Itt fog felnőni az árvaházban. Nem kell ő senkinek. Ilyen nagy gyermeket nem akar senki, mert már nem lehet nevelni, átformálni. Pedig őt nem kellene átformálni, csak szeretni. Csak egy családra vágyott. De nem adatott meg neki.

Egyik délután nyílt a szobája ajtaja, és ott állt a férfi. No meg az igazgatónő. Aki kérte, hogy amilyen gyorsan csak tud, pakolja össze mindenét, mert azután indul az új családjához.
Lilinek elkerekedett a szeme, szóra nyílt a szája, de be is csukta rögtön, mert egy hang sem hagyta el az ajkait, és nem akart bambának tűnni. Gyors tempóban összerámolta a dolgait, és izgatottan szaladt le a lépcsőn, hogy jelentse, készen van.

Mindent bepakoltak a férfi kocsijába, majd miután elbúcsúzott, beszállt az első ülésre. Látta, hogy a férfi kicsit furcsán néz rá, ezért bocsánatot kérve megindult, hogy hátraül. De a férfi kedvesen intett, hogy maradhat elől. Lili nagyon szeretett elől ülni, ha valahova mentek, mert minden ismeretlen táj érdekelte, és így tudott a legtöbbet ezekből látni. Egy másik városba, annak is a kertvárosi kerületébe érkeztek meg kis idő múlva.

A ház nagyon szép és modern volt. Belépve a házba, pedig valami kellemes melegség fogta el Lili szívét és lelkét. Nem tudta volna megmondani miért, de ezt érezte. A nappaliban a szép és szomorú arcú hölgy ült. Kicsit sápadt volt, de rögtön felvidult az arca, amint meglátta Lilit. Felállni nem tudott, mert még gyenge volt, de kinyújtotta a karját és kedvesen magához hívta Lilit. Elnézést kért, hogy nem mentek érte hamarabb, de mint kiderült egy betegség ledöntötte a lábáról, és néhány hétig kórházban is volt. De most szeretettel fogadják, és remélik, elfogadja őket új családjának, új szüleinek. Lilinek is ez volt minden vágya, de azért még egy kicsit meg volt szeppenve.

Zavara azonban abban a pillanatban tovatűnt, amint meglátta a kis asztalkán a kedvenc könyvét. Még az ötödik születésnapjára kapott ő is egy ilyet, és édesanyja minden este ebből olvasott fel neki, amíg tehette. Később már Lili olvasta minden este, mint egy bibliát. Most, hogy meglátta az asztalon, elfelejtkezett magáról és teljesen felszabadulva odaugrott, belelapozott és csacsogni kezdett róla. A házaspár egymásra nézett, elmosolyodott és könnyes szemmel ölelésre tárták mindketten karjukat. Lili nem értette mi történt hirtelen?

– A mi 10 éves kislányunknak is ez volt a kedvenc könyve. Még a kemoterápiára is magával vitte mindig.

Lili egy csapásra mindent megértett. Odaszaladt, és mint egy kiscica, úgy bújt az ölelő karok melegségébe. Mindhármuk szívdobbanását hallotta egyszerre.

Megérkezett. Van már új otthona és új családja.

Share the joy

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.