Rudolf a nyuszifiú

Nyuszifiú

A kisfiú egy tanyán élt az édesanyjával, a nevelőapjával és mostoha testvérével. Nagyon szeretett itt lakni, mert imádta az állatokat és itt aztán volt bőven belőlük. Nevelőapja állattenyésztéssel foglalkozott, bár nem feltétlen az állatok szeretete miatt, hanem a megélhetésért. Szakmának tekintette az állattenyésztést. Ezt is tanulta az egyetemen.
A kisfiú két éve került ide a tanyára a nagyvárosból, amikor özvegy édesanyja férjhez ment a férfihoz. Nagy változás volt ez a kisfiú életében, mert a zajos, rohanó, és füstös városból a tiszta, jó levegőjű és csupa élet tanyára került, és még egy nagyobb testvért is kapott egyből. A bátyjával különösebben nem haverkodott össze, mert ő már nagy volt, sokat járt be a városba, és semmi kedve nem volt a kicsivel foglalkozni. Így a kisfiú sem erőlködött a nagy barátkozással. Megvoltak egymás mellett és kész. A kisfiúnak akadtak bőven barátai az állatok között. Minden nap többször is végig járta a tanyavilág állatseregletét és beszélgetett velük. Alig várta, hogy szülessen egy-egy újabb kutyakölyök, vagy kisborjú. Nagy szeretettel figyelte a tyúkanyót, aki maga köré gyűjtötte kiscsibéit és fel alá sétált velük a baromfiudvaron. De legtöbbet a nyúlketrecek körül sertepertélt. Mindig nagyon boldog volt, amikor egy újabb nyuszicsapat jött a világra. Alig várta, hogy a szemüket kinyissák és kibújjanak a fészeknyi pihe puha szőrcsomók közül, amit az anyanyúl a védelmükre összehordott.

Nagyon sokat segített az állatok körül nevelőapjának, aki meg is volt elégedve vele ezért. Csak azt nem szerette, amikor folyton beszélgetett az állatokkal. Úgy gondolta, hogy az felesleges időpocsékolás. Úgysem értik az állatok. Pedig dehogynem. Az édesanyja is megmondta, hogy azt beszélték a tévében, hogy a tehenek is több tejet adnak, ha beszélnek hozzájuk, vagy ha zenét hallgattatnak velük.
Ma reggel is első dolga volt, hogy kimenjen a nyúlketrecekhez, mert kedvenc nyulát akarta üdvözölni elsőnek. Megsimogatta, beszélt hozzá és csak azután ment vissza a házba reggelizni. Még épp hallotta mikor édesanyja és nevelőapja arról beszél, hogy ma többen is fognak jönni nyulat vásárolni, mert jön a Húsvét, és a nevelőapja, aki értett az üzlethez, meghirdette a városban, hogy gyönyörű kisnyulai vannak, amit meg lehet vásárolni Húsvétra a gyerekeknek. többen is jelezték, hogy jönni fognak.
A kisfiú rémülten szaladt oda édesanyjához:
– Ugye az én nyuszimat nem adjátok el?
– Hát persze, hogy nem kincsem. Ő a tiéd. – azzal odaszólt a férfinak, hogy a kisfiú nyulát vegyék ki az alomból, nehogy véletlenül elvigye valaki.
A férfi bólintott, de igazából nem is figyelt oda, mert már fejben a hasznot számolgatta. Jól sikerült ez a kampány. Sokan jelezték, hogy kijönnek nyulat vásárolni a tanyára, és közben hátha más állat is megtetszik valakinek, vagy egy-két tyúkot is elvisznek a húsvéti ebédhez.

A kisfiú egész nap az óvodában azon izgult, hogy vajon mennyi nyuszi marad meg. Ő legszívesebben egyet sem adott volna el. Szerette volna mindet megtartani. De az azért megnyugtatta, hogy az ő kisnyuszija megmarad. A szeretettől elhomályosuló szemmel gondolt kis kedvencére, Rudolfra. Furcsa név ez egy nyúlnak, de azért adta neki ezt a nevet, mert egy kis génhibával született. Orrocskája olyan duzzadt volt, hogy egyből kitűnt a testvérkéi közül. Nagyobbra sikeredett, mint a többi kisnyúlé. Olyan volt, mint a Télapó kedvenc rénszarvasának, Rudolfnak az orra. Ezért nevezte el így. Nevelőapját kérlelte, hogy hadd legyen ez az ő nyuszija.
A férfi megrántotta a vállát.
– Jó, legyen a tiéd. De nincs értelme kivenni a többiek közül, hadd legyenek egy ketrecben. Amúgy úgyis te gondozod őket.
A kisfiú nagyon boldog volt és bár a többi nyulat is gondozta, beszélgetett hozzájuk, kis barátja számára azért mindig volt egy plusz csemege a zsebében.

A hatásosabb látvány miatt és hogy jobban meg lehessen nézni a nyulakat, a mai napon nem ketrecben voltak, hanem egy szép kis kerítéssel körülvett füves területen. Ott szaladgálhattak kedvükre és a látogatók gyönyörködhettek a kis szőrös gombócokban. Meg is volt az eredménye, mert egye több nyuszi talált gazdára. Aki eljött megnézni, az nem ment el üres kézzel.

Végre valahára a kisfiú is hazaért az óvodából, és azt látja, hogy egy kislány szorongatja az ölében Rudolfot. Odaszalad és próbálja kivenni a kislány kezéből a nyulat, de az annyira szorítja, hogy majd megfullad szegény nyúl. A kislány visítozik, a kisfiú meg csak azt hajtogatja, hogy:
– Ez az én nyulam, ez az én nyulam!
A nagy ricsajra odaszalad a kisfiú édesanyja is és a kislány szülei is, akik értetlenkedve néznek a fiú nevelőapjára, aki épp akkor fordul meg. Egy másik házaspárral tárgyalt éppen és nem figyelte, mi folyik a háta mögött. A kisfiú édesanyja szemrehányó tekintete azt sugározta a férfi felé, hogy mondtam, tegyétek félre a fiam nyulát. Az az övé. Te is megígérted neki. Határozott ellentmondást nem tűrő mozdulattal kivette a kislány kezéből a nyulat és odaadta a kisfiának. Aki azonnal elszaladt vele. A kislány erre hisztis rohamot kapott és még hangosabban visított, mint eddig. A szülei próbálták csendesíteni, mert már nagyon szégyellték, amit a kislány lerendezett, de azért, hogy eltereljék róla a figyelmet, inkább számonkérő hangon azt kérdezték, miért nem lehet a lányuké a nyúl, amikor ő azt választotta ki.
– Az a nyúl az én kisfiamé. – válaszolta udvariasan, de határozottan az édesanya.
– Akkor miért volt a többi nyúl között?
– Igaza van hölgyem, de sajnos tévedésből került közéjük. Elnézést kérünk a kellemetlenségért.
És, hogy oldja a feszültséget, nyugodt hangon a kislányhoz fordult. Megpróbálta rábeszélni egy másik nyúlra, mert látta a férjén, hogy mérgesen néz, amiért nem adták a kislánynak a nyulat. De hát megérthetné, hogy nem tehette. Mindene volt az a nyúl az Ő kisfiának. Nehogy már az üzlet és a pénz fontosabb legyen, mint a kisfia érzései. Ezért minden báját és energiáját beleadta a kislány meggyőzésébe.
– Nézd, ott azt a gyönyörű fehér nyuszit! Tudod kinek a nyuszija volt? Ha akarod, elárulom neked a titkot. De nem mondhatod el senkinek!
A kislány még mindig durcásan, de már nem visítozva, hallgatta ezt a szép és kedves nénit, de akkor is a másik nyuszit akarta. Viszont erre a kérdésre kíváncsian felkapta a fejét. Szerette a titkokat. Bólintott és várta a titkot. A nő odahajolt és belesúgta a fülébe.
– Ez a nyuszi a Hóanyóé volt. Azért ilyen szép fehér a bundája, mert Hóanyó mindig frissen hullott hóval dörzsölte be és aztán olyan sokáig simogatta, hogy ilyen fényes puha szőre lett a nyuszinak. Ha ezt választod, neked is sokat kell majd simogatnod, hogy megmaradjon ilyennek. Na, mit gondolsz, be tudod ezt tartani? Mert csak akkor adhatom neked. Ez a nyuszi megszokta a sok simogatást és anélkül nem marad életben. A szeretet és a simogatás élteti.
A kislány szeme felcsillant, és azonnal a szüleihez rohant, hogy ő azt a szép fehér nyuszit szeretné inkább. A szülők fellélegeztek és hálásan néztek a nőre, mert tudták ők is, hogy nem egyszerű eset az ő drága, elkényeztetett kislányuk.
A nő férje, a gazda is küldött egy köszönő mosolyt felesége felé. Ezért is szerette és vette feleségül, mert minden helyzetre talált megoldást. Nagyon okos és kedves asszony volt. Még az ő rakoncátlan neveletlen nagy fiát is helyes útra tudta terelni. Azóta egyetemre jár. Igaz bulizni is gyakran megy, de a tanulmányait soha nem hanyagolja el, mint a többi társa. És ezt mind a feleségének köszönheti. Kicsit elszégyellte magát, hogy ő meg ennyire nem volt képes figyelni. Nem vette ki a nyúlcsapatból a nevelt fia kedvencét, de csak a sok látogatóra gondolt és a leendő vevőkre.

Közben a kisfiú a kezében a nyúllal kiszaladt a tanyáról, szaladt neki a világnak, a határnak. Megrémült, hogy elveszítheti kedvenc nyusziját ezért inkább világgá megy vele, gondolta. Már több dombot is megmásztak és már ki tudja hány legelőt és mezőt maguk mögött hagytak, amikor a kimerültségtől egy szénakazal tövébe rogyott. Alig kapott levegőt a futástól, de mikor látta az ölében a kis nyulat, aki szinte mosolyogva nézett fel rá, megnyugodott. Miközben simogatta a nyúl bundáját és beszélgetett hozzá, visszanyerte jókedvét. Csak akkor hasított megint bele a félelem, amikor körülnézett, mert már szürkülni kezdett a táj, a nap már lefelé vette az útját az égboltról, vörös fénnyel árasztva el a horizontot. A kisfiú nevelőapja mellett, már megtanulta, hogy ha vörös az ég alja, akkor nem sokára nagy szél kerekedik. Sietnie kellene, hogy hazaérjen addigra. De nem tudta merre induljon haza. A nagy rohanás közepette nem figyelte merre jár, és itt kint a határban még soha nem volt egyedül csak a nevelőapjával. Megszeppenve szorította Rudolfot az ölében. Ebből próbált erőt meríteni, de nem annyira sikerült. Még a nyúl is izgatottan fészkelődni kezdett, mert rá is átragad kis gazdájáról a nyugtalanság.
– Ne félj Rudolf! Mindjárt kitalálom, merre menjünk, és nemsokára haza érünk. De akkor sem fogom engedni, hogy elvigyenek, ha megvernek vagy elküldenek a háztól.

A kisfiú nem tudhatta, hogy ilyesmiről szó sem lehet, hogy őt megverjék, vagy elküldjék. A férfi is belátta, hogy az ő hibája volt az egész, és már nagyon aggódott ő is a fiúért. Az asszony is egyre inkább sürgette, hogy menjenek megkeresni Lacikát, mert mindjárt besötétedik. A férfi szólt a szomszéd tanyán lakóknak, akik öt percen belül ott teremtek a furgonjukkal és elindultak megkeresni Lacikát. Először csak a tanya körül, majd a tágabb határban keresték a fiút.
Már kezdett nagyon szürkülni, amikor egy domb mögül a nyusziját az ölében cirógatva meglátták a kisfiút. A férfi odaszaladt, szorosan megölelte, és tőle szokatlan módon bocsánatot kért tőle. A kisfiú meglepődve csak ennyit tudott kérdezni:
– Akkor nem viszik el Rudolfot?
– Nem bizony! Hiszen az a te nyulad! Ne haragudj, hogy nem figyeltem és a többiek között maradt. – kért újra bocsánatot a férfi.
A kisfiú megnyugodva és mosolygós arccal ült be a furgonba, és már alig várta, hogy hazaérjenek. Már nagyon fázott, éhes volt és az anyukáját is meg akarta ölelni. Hiányzott neki. Hazaérve, azért mégis az volt az első dolga, hogy enni adjon Rudolfnak, majd csak ezután ment vacsorázni ő is. A vacsoránál megtudta, hogy a kislány másik nyuszit választott és boldogan ment haza.

Húsvét után, megint boldog volt nagyon, mert több nyulat is visszahoztak. A férfi ügyes üzleti fogással, már a vásárláskor felajánlotta, sőt kérte is a vevőket, hogy ha Húsvét után már nem akarják tovább tartani anyulakat, hozzák vissza és ő fél áron, de visszavásárolja őket. Mindenki jól jár. Semmiképpen ne dobják ki az utcára, mert elpusztulnak. Ezek nem mezei nyulak, nem tudnak magukban megélni az utcán. Ő nem beszélgetett az állatokkal, de azt, hogy az utcára dobják Húsvét után egyesek a megunt nyulat, ő is állatkínzásnak tartotta. És nem csak üzleti szempontból vette vissza a nyulakat.

A fehér kisnyúl nem került vissza a tanyára. Szerető gazdira talált a kislány személyében, aki Húsvét
után is megtartotta. Boldogan óvta, simogatta amíg élt.

A fenti történetet egy kép ihlette, az eredeti képet itt tudod megnézni: http://talentummobile.hu/kreativitas/kreativitasrol

Share the joy

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.